• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

A Bács-Kiskun Megyei Gyermekvédelmi Központ Faragó Béla I-II. számú, Bajai, Dunavecsei Szakmai Egységeiben élő 50 fő gyermek nyári táborozására nyílt alkalom 2022. július 08-15. között Balatonlellén. 
A tábor keretében sokszínű, élményekben gazdag programokon vehettek részt a gyerekek. Megtekinthették Tihany nevezetességeit, vonattal, komppal, városnéző busszal utaztak. Látogatást tettek a Balatonboglári Kalandpark és Bobpályán, ahol kipróbálhatták a bobozást is. Különleges hangulatú élményprogramban a Minyonok – Gru színre lép című filmet tekinthették meg a Balatonlellén a kertmoziban. A jelenleg Balatonlellén tartózkodó Magyar Nemzetei Cirkusz felvonulásán részt vettek a gyerekek és megtekinthették a Napfény strandon tartott produkciójukat.A tábor zárásaként a balatonlellei diszkóhajón szórakozhat a fiatalok.
A szervezett programok mellett, lehetőség volt a strandolásra, sorjátékokra, társasjátékozásra, labdajátékokra, szabadjátékra.  
A szabadidő hasznos eltöltése mellett a tábor elősegítette, hogy a különböző lakáshonokban élő gyermekek megismerjék egymást új kapcsolatok alakuljanak ki, amelyek fejlesztik a gyermekek szociális kompetenciáját.
A fotómontázshoz felhasznált képeket KD készítette a táborban, aki a Dunavecsei Szakmai Egység lakója.

Kollázs

Weboldalunkon sütiket használunk

A bkmgyvk.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.